Már fél hatkor a zuhanyzóban voltam. Istenem, ilyen állapotban ha készen leszek fél nyolcig, le a kalappal, gondoltam.
A köntösömben, és törölköző turbánnal a fejemen mentem le az előszobába. Ledobtam magam a kanapéra, és bekapcsoltam a tévét. Lehalkítottam, majd egy zenecsatornára nyomtam. Bent a konyhában pont hallottam a zenét.
Nekikezdtem a mosogatásnak. Tegnap mikor hazaértem, már dőltem is az ágyba, és aludtam mostanáig, mégis mindjárt elájulok.
Miközben öblítettem a tányérokat, hallottam ahogy nyílik, majd csukódik egy ajtó. Lekapcsoltam a tévét, majd a kezemet törölve egy ronggyal mentem a hang irányába.
- Jézus Monica! - ugrott egyet Bessie mikor meglátott.
- Mit keresel te itt ilyen korán? - kérdeztem vissza menve a konyhába. Leült a pult túloldalára és a fejét támasztotta. A szemei karikásak és véreresek voltak. - Mitől vagy ilyen búval baszott? - rátámaszkodtam a pultra, és az arcát fürkésztem.
- Áh...
- Na!
- Tudod ki az a Marie Kollins? - alig hallottam amit mond, olyan halkan beszélt.
- Igen? - sürgettem.
- Szóval az van, hogy....á nincs semmi! - csattant föl, majd durcásan a kanapéhoz ment, és összefont karokkal levágta magát. Utána mentem, és leültem mellé.
- Elmondod? - kérdeztem.
- Már elmondtam - nézett ki az ablakon.
- Nem, nem mondtad.
- Dehogynem! - nézett rám, a szeme könnyes volt. - Az előbb mondtam! Hogy nincs semmi!
- Halkabban, a többiek alszanak - szóltam rá. - Szóval az bánt, hogy nincs semmi? Aha. Beszéltetek már?
- Nem.
- Akkor meg mit vársz? Istenem Bess de idióta vagy! - fogtam a fejem.
- Most mi van? - tárta szét a karjait. - Egyszerűen nem merem leszólítani! Pedig az isten szerelmére, látom, hogy ő is...izé úgy néz rám.
- Hát akkor meg? Ne legyél olyan szerencsétlen mint amikről írnak! Merjél már vele beszélni! Ha úgy néz rád, valószínű hogy nem fog elküldeni - rátettem a kezem a vállára. Megszorítottam, majd felálltam, és a fürdőbe mentem.
- Monica! - kiáltott utánam Bessie.
- Nincs Monica! - szóltam vissza, és becsuktam magam mögött az ajtót.
Bedugtam a hajszárítót, és elkezdtem fújni vele a hajam.
*
- Köszönöm Amy, megoldottam volna! - mosolyogtam a bébiszitterre, aki két nagy szatyorral érkezett, hogy feltölthesse velük a szekrényeinket. Már teljesen kész voltam.
Apu ma korábban indult dolgozni, így nekem kell a többieket elvinnem a suliba. Olyan menő leszek majd, hogy kocsival megyek az egyetemre. Remélem meg volt az irónia, haha.
- Szállj már ki seggfej! - fordult hátra Travis Adamhez, aki a fülében ordító zene miatt, valószínű nem hallott. Jessie kirántotta a fülhallgatót, és meglökte a bátyját.
- Mi van?
- Indulj már meg! - fordultam én is hátra idegesen. Amúgy is késésben voltunk, és akkor még itt parádézik.
- Jól van, nyugi - emelte fel a kezeit védekezésképp, és körbe nézett rajtunk. - Meg ne egyetek!
- Szia Adam! - sürgette Travis.
- Szasztok, parasztok! - szállt ki röhögve, majd úgy becsapta az ajtót, hogy a kocsi beleremegett. Odament a barátaihoz, én meg dudáltam mikor elmentem mellettünk, hogy szegény égjen egy kicsit.
Elvittem Besst, Jesst és Thomast az általánosba, három utcával arrébb, majd mentem még kettőt, kiraktam Travist, aztán gurultam is a másik irányba, mert az én sulim a város másik féltekén helyezkedik el.
- Kurva élet - motyogtam, mikor már másodszor álltam meg egy piros lámpánál. Idegesen kopogtattam a kormányon, és lestem a lámpát gyilkos szemekkel, de csak nem akart átváltani. Hét percem van beérni, és az egyetem negyed órára van innen. Sóhajtottam egyet, s elindultam, mikor zöld volt.
Most kezdődik az első órám. Ha már úgysem érek oda, gondoltam, akkor már beülök valahova reggelizni. A művészettörténetet akkor kihagyom.
Lehajtottam az út szélére a kávézóval szemben, nem messze az iskolától. Ahogy beléptem a hangulatos kis helyiségbe, az ajtó feletti csengő csilingelt, jelezve, hogy vendég érkezett. Kihalásztam a táskámból a pénztárcámat, és a pulthoz mentem. Végignéztem a kínálaton, minden egyes süti ízét elképzeltem, majd felnéztem, és az italokra vetettem pár pillantást.
- Jó reggelt! - jött ki egy ajtó mögül az eladó. Két fejjel lehettem nála magasabb, álli érő sötétszőke haja, meleg barna szemei, és barátságos mosolya volt. Első látásra szimpatikus egy nő.
- Jó reggelt! - mosolyogtam én is. Leadtam a rendelést, és leültem egy asztalhoz. Rajtam kívül csupán egy pár tartózkodott a kávézóban, így elég csendes volt minden, ha a rádió halk hangját nem számítjuk.
Pár perc múlva meg is érkezett a kávém és mellé a sütim, amit jó étvággyal fogyasztottam el. Nagyon finom volt.
A kávém utolsó részét kortyolgattam, amikor az ablak mellett, ahol ültem, elhaladt egy szőke hajú lány. Szinte futva ment, de pár lépés után visszafordult, és mosolyogva nézett rám. Bejött a boltba, és leült velem szemben.
- Szia Mona! - mosolygott mint a tejbetök.
- Jó reggelt Becky! Mi szél hozott erre?
- Siettem Művészettörténetre. De gondolom már nem érek oda - nézett rá az órájára. Kérdőn nézem rá. Már vagy fél órája becsengettek. Megvontam a vállam, és rámosolyogtam.
Rebecával tegnap ismerkedtem, és ha mondhatom, akkor barátkoztam össze. Nagyon jó fej lány, élvezet vele beszélgetni, és bár nem a legokosabb rétegből való, azért szeretni való. Vagy pont azért, nem is tudom.
Kértünk neki is egy kávét, és egy újabb sütemény társaságában elbeszélgettünk mindenféléről, mikor az órámra néztem.
-Gyere Beck, idő van.
Fizettünk, majd beültünk az autóba, és elindultunk az egyetemre.
Kicsit sokkolva jöttem ki a teremből, ahol gyakorlati órám volt. A tanár enyhén szólva idegbeteg. Konkrétan végigordította az órát, szidta az emberiséget, és a kocsiját, mert defektet kapott itt a parkolóban. Örülök, hogy túléltem, de annak már nem igazán, hogy pénteken megint evvel kezdem a napot.
Ahogy leértem az aulába, vagy négy srác kérdezett meg arról, hogy nem láttam-e Theresa Rosst. Nem ismerem, így csak vállat vontam mindnél, de azért kíváncsi vagyok, vajon ki lehet ez az arc. Biztos valami közkedvelt alak, ha már ennyien kérdezgettek felőle.
A büféhez érve Találkoztam Dannel. Tegnap elég sokat beszélgettünk, nagyon jó arc, azt óráim után hazakísért, és végigröhögtük az utat, plusz a számomat is elkérte, szóval ha úgy vesszük már van két barátom itt.
- Mizu Nica? - fordult felém mosolyogva.
- Nem tudod ki ez a Theresa Ross? Mindenki felőle kérdezget.
- Tényleg? Istenem hová süllyedünk - mondta szem forgatva. Ő került sorra, de maga elé engedett, így kértem egy sajtos perecet, meg egy kólát.
- No mert? - fizettem, és félreállatam.
- Theresa Ross, kérlek szépen a művész egyetem leggazdagabb, legdögösebb - kezével idézőjelet mutatott -, és legnépszerűbb lánya - fizetett, és elindultunk ki az udvarra. - Különleges jelenség, nagy melleivel, és formás seggével a legtöbb fiúnak felállásra kényszeríti a farkát, és most, hogy szakított a barátjával, a srácok többsége megpróbálja megszerezni, ha csak egy éjszakára is - leültünk egy fa alá, én pedig elkezdtem enni a perecem.
- És te hogy hogy nem mész lesni a popóját? - kérdeztem teli szájjal.
- Mert én már voltam vele - ivott bele az üdítőjébe. Félrenyeltem a perecet, amitől kisebb köhögőrohamot kaptam. Daniel megveregette a hátam, de még akkor is fuldokoltam, mikor már sikerült lenyelnem azt a nem kis darab ételt.
Jézusom, el sem tudom képzelni, hogy Dan bárkivel is lett volna együtt. Mondjuk hülye vagyok, huszonhárom éves. Csak mindig magamból indulok ki.
- És - köhögtem még párat, majd megtöröltem a szemem, amitől elkenődött a szemfestékem, így köhögve a telefonom képernyőjén nézve magamat, letöröltem a sminket, meg a könnyeket magamról -, megviselt? Mármint a szakítás vele.
- Nem igazán. Egy kicsit azért fájt, de nem tudtam annyira belemelegedni a kapcsolatba. Az eddigi barátnőimnél egyiknél sem éreztem azt a valamit, amit éreznem kellett volna.
- Mit kellett volna?
- Hagyjuk - sóhajtott mosolyogva, és hanyatt dőlt, és lerántott maga mellé. Pár percig csak néztük az eget, talán romantikus is lehettett volna, ha nem töröm meg a csendet.
- Asszem' kiborult a kólám.
Felröhögött, felállt, leporolta magát, én meg nyújtottam a kezem, hogy felsegítsen, de már elindult be az épületbe.
- Haló? - kérdeztem a fülemhez emelve a telefont.
- Szia Mona, Amy vagyok. Akadt egy kis gond - mondta, és hallottam a kiabálást a háttérben.
- Hallgatlak.
- George nem akar elaludni. Mindent próbáltam már, meséltem neki, ringattam, énekeltem, de egyszerűen nem akar nyugton maradni. Lerántotta a lámpát is. Nem tudom már mit csináljak Mona, kérlek segíts! - kétségbeesett volt a hangja, viszont nekem mennem kellett.
- Sajnálom Amy, de órám lesz. Vidd el fürdeni jó meleg vízbe, jó sokáig, attól talán kicsit nyugodtabb lesz - és letettem. Annyira éreztem, hogy George-dzsal még bajok lesznek, de annyira. De most nem figyelhetek rá, ez az utolsó előadás, és megyek haza. Egy másfél órát már csak kibír egyedül.
